Sosem éreztem magam gyenge virágszálnak. Mindig sportos életet éltem, egyszer még egy szatírt is megfutamítottam. Tegnap sütit sütöttem és nem akartam bekapcsolni a habverőt, mert a srácok már aludtak, gondoltam egy kis extra edzés, ha kézzel verem fel a tojásfehérjét. Amúgy is elég volt enyhén felverni... Kb. a 20. másodpercben éreztem azt, hogy letörik a karom. Anyám...Vagyis Nagyanyám...
Eszembe jutottak Mamikáim, akik egy életen át verték a habot, férjük, gyerekeik, aztán unokáik kedvéért. Erőlködünk itt cleanekkel és pressekkel, de hol vagyunk egy egyszerű hajdanvolt háziasszonytól: habot vert, mázsás edényeket cipelt, mosott, kenyeret dagasztott, kapált és kilómétereket gyalogolt vagy biciklizett. S nem nyafogtak, nem panaszkodtak, csak tették a dolgukat, olyan tartással, ami fehér holló a mai világban.
Most egyikük menni készül közülünk. Köszönök mindent Nagyikám, a tartást, ami belém neveltél, hogy megtanítottál kenyeret sütni, megmutattad, milyen a családját összetartó Mamma.
1 megjegyzés:
Ezt nagyon eltaláltad....mennyit néztem gyerekként a saját Nagymamámat,ahogy főzött,mindig ugyanazokkal a letisztult mozdulatokkal, és ahogy a tojáshab felverésének a ritmusa is mindig ugyanaz volt, klaff-klaff-klaff- ha nagyon rossz kedvem van, sokszor erre gondolok, mert:megnyugtat.....
Megjegyzés küldése