Lao ce

"Az ezer mérföldes utazás is egyetlen lépéssel kezdődik".
Régóta ismerem ezt a mondatot és most, amikor egy kollega oldalán olvastam rengeteg emléket idézett fel bennem.
Amikor először álltam egy sír felett, amit ki kellett bontanom és utána azt mondták, hogy rajzoljam le, hisztériás rohamot kaptam. Mi???!!! Hogy én??? De hogyan, nem tudok rajzolni, meg különben is, nem tudom megcsinálni etc.etc. Volt ott több felsőbb éves és megmutatták, én pedig valahogy végigcsináltam.
Nem sokkal később, az egyik általam csodált és objektíve is legkiválóbbak közé tartozó középkorász volt a főnököm, és ő kért, hogy akkor rajzoljak le egy házalapozást. Nem hisztiztem, nem idegeltem magam, csak fogtam reszkető kézzel a mérőszalagokat, milliméterpapírt, ceruzát, radírt és elindultam a szelvényhez. Közben végiggondoltam, hogy nem nézem az egészet, mert idegösszeomlást kapok, mindig csak arra a pontra koncentrálok, amit éppen mérek, azt szépen berajzolom, aztán összekötöm a vonalakat. Darabonként rajzoltam minden követ, téglát...
Amikor a főnököm megnézte, csak annyit fűzött hozzá, hogy: -Nem is tudtam, hogy ilyen szépen és pontosan rajzolsz. ;))))
Valahogy így vagyok az edzéssel is. Ha nagyon fáradt vagyok, vagy kedvetlen, csak annyit ígérek magamnak, hogy csak 10 swing, vagy pár snatch lesz, utána meg már visz a lendület és ezek a tökéletes edzések. Üres tudattal csak a pillanatnyi mozdulatra koncentrálva érzem azt, hogy ÉLEK.

Nagyon nehéz új dolgokat elkezdeni, nehéz átlépni a komfortzónánk határát, de csak egy kicsi lépés kell. Mindig egy kicsi, csak a következő, nap mint nap...