2008. november 21., péntek

WD III.

Több minden jutott még eszembe a Warrior Diet-ről.
Az első: milyen szar volt az első hét. Nehéz volt mentálisan leválni az évekig súlykolt hülyeségről: reggeli a legfontosabb, legnagyobb étkezés, vacsorára már ne nagyon együnk, pláne ne este 6 után etc,etc.
Na de ki mondja ezt??? Egyre inkább komoly az abbéli szándékom, hogy visszafejtem az oral-history szövetét, és megpróbálom megkeresni ennek az eredőjét.
Gyakran röhögünk a férjemmel azon az emlékképen, amikor a WD első hetében délelőtt egymás kezéből téptük ki a zellerszár- és nyers répadarabokat. Hogy könnyebb legyen az átállás ettünk még főtt tojást, sajtot, esetleg sonkát, de ezeket hamar elhagytuk.
A legjobb az volt, hogy milyen jól esett este a kaja, mennyire kiélesedtek az érzékeink, és este milyen jól aludtunk.
Jelen állapototmban az az érdekes, hogy korábban azt hittem, hogy minél előrehaladottabb a terhesség, annál nehezebben kontrollálható az éhség. Ezzel szemben azt tapasztaltam, hogy az elején nehéz volt, főként az erős émelygés miatt (kizárólag kenyeret bírtam undor nélkül elfogyasztani). Így a 6. hónapban, még mindig jól bírom délelőtt max. 1 kefírrel. Igaz ebédelnem már kell. Bár nem sokat eszem, azért kell, hogy legyen benne némi szénhidrát.

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia!

Én is megint csinálom pár hete, bár a hétvégi családi ebédek miatt nem teljesen szigorú a dolog. Mondanom sem kell az egész családom szerint hülyeség a WD, komplett idiótának tartanak. Nagyon várom már, hogy -az ígéretek szerint hamarosan- megjelenjen a WD könyv magyarul, hogy végre szakmai szempontból is megvédhessem magam:)

andrea írta...

Hahó Buddy,

kitartás, elvtárs...
A családod mindaddig néz hülyének, amíg ki nem próbálják. Szerintem iszonyúan rá lehet kattanni.
Ha a férjemet rá tudom venni, ír egy rövid összefoglalót a WD-ről orvosi, élettani szempontból. Sok olyasmi volt a könyvben, ami átlag halandónak 'kínai', de súlyos érvek az étrend mellett.

Névtelen írta...

Andrea,

Szoktam azzal testépitőket ijesztegetni, hogy napi egyszer eszem...Ezt ilyenkor le kellen fotózni...:)

Kitartást a WD-hez. Ez nem diéta, életmód.

Üdvözlettel,
Lakatos Péter

andrea írta...

Hello Péter,

ez így igaz, életmód. Ha egyszer elkezdted, nincs kedved máshoz.
Látnád az orvosok többségét, milyen szemeket mereszt, ha megtudja, hogy mit és hogyan eszem. Min. pszichiátriai esetnek néz...